Október 10 (szerda)
Azért a tegnapi nap elég fura volt. Marci és Bia azt követően, hogy megcsókolták egymást intettek, majd elmentek. Na, nem baj. Ma majd kiderül. A horror után, én köbö hajnali háromkor aludtam el. Addig Davet lökdöstem, piszkáltam, hogy keljen már fel. Ő ezt megunta, és egy laza "Na, hagyjál most már. Mit izélsz?! Csak egy kibaszott film." mondattal elfordult, és bealudt. Reggel gyors felöltöztünk, majd lementünk enni.
-Jövő héten nem leszek-mondta Dave
-Miért?-néztem rá
-Leutazunk mamáékhoz.-közölte.
A suli annyira unalmas volt, hogy az hihetetlen. Marci és Bia járnak. Marci az elmúlt két hétben, egész nap a telefonján lógott. Mondjuk ezt nem is kellett volna furcsállnom, de mégis. Nem reagált semmire sem. De tényleg semmire. Zalán is ugyan olyan kocka, de ő rá mégis lehet pár szóval hatni, amit mikor meghall elszakítja a szemét a képernyőről. Beni nagyon jól beilleszkedett a társaságunkba. Tina ma egész nap sírt, mert elmondása szerint a pasija szakított vele, és össze jött helyette egy ribanccal. Teljes mértékben meg értem a pasit, akinek közben kiderült a srác neve: Patrik. Nem is értem, hogy hogy bírta ki ennyi ideig Patrik Tinát. Noémi meg persze vigasztalta. Amanda és kis csapata egész nap nálunk volt, Tina miatt. Mi minden szünetben az udvaron voltunk. Délután Lilivel és Kittivel mentem haza, mert bioszra (át lett cserélve az ének és a biosz, ezért holnap lesz biosz, pénteken meg ének) a három kedvenc állatunkról kell bemutatót csinálni. Mi a következő állatokról csináltunk: az én kedvencem: delfin. A Lili kedvence: teknősbéka. Kitti kedvence: Zsiráf. Mikor kész lettünk, pizzát rendeltünk, majd filmet néztünk. Dave is hívott olyan hat fele, hogy "most beszélhetünk, mert csapat csere" (playstation bajnokságot rendeztek)
-Bogi-kopogott valaki a terasz ajtómon 8 órakor.
-Beni?-néztem ki
-Beengedsz?-kérdezte
-Gyere. -nyitottam ki az ajtóm
-???-néztem rá kérdően
-Unatkoztam. Nem baj?-nézett körbe
-Nem-mondtam
-Bogi, Márk mondani szeretne valamit - rontott be a szobámba a bátyám
-Mi van? - néztem rá
-Muszáj-mondta Márk, majd mielőtt reagálni tudtam volna, szájon (!) puszilt.
-Te normális vagy??? - néztem rá
-Fogadás-húzta be a nyakát
-Szarom le a rohadt fogadásod. Az öcséddel járok - ütöttem vállon
-Tudom. - biccentett - Ne ütögess, nagyot ütsz - rakta fel a kezét
-Amúgy mázlista az öcsém - közölte Márk, majd leengedtem a kezem
-Hogy mi? - nézett rá Ricsi
-Mi van? Ez az igazság-mondta Márk
-Na, jó. Húzzatok ki-mutattam az ajtómra
-Ők kik?-kérdezte a Beni
-A fekete fültágítós a bátyám, Ricsi, aki megpuszilt Márk, Dave bátyja, az obeyes sapis Patrik, aztán meg Balázs. - soroltam
-Bogi, adsz kölcsön egy ruhát? - lépett be a szobámba a nővérem, és barátnői. Viki, Rebeka, Dorina.
-Óóó szia-nézett végig Benin Flóra, majd a barátnői.
-Sziasztok-biccentett Beni
-Na, mi kell?-mentem be Flóra után a gardróbomba
-Ő ki?-kérdezte Flóra csillogó szemmel
-Beni. A szomszéd srác. Neked nincs barátod?-néztem rá
-De van-keresgélt a ruháim között. Egy kék ruha kellett neki. Beni itt volt tízig, aztán haza mászott.:DD (a teraszáról simán át lehet jönni az enyémre). Most gyors megyek lefürdök, aztán fekszek, mert fáradt vagyok.
Nagyon jó! Gyorsan kövit!!! :)
VálaszTörlésköszönöm,próbálok sietni:)♥<33
VálaszTörlésMIKOR LESZ KÖVI??????????
VálaszTörlésNem tudom, hamarosan. Lehet ma írok egy részt, de nem garantálom....
VálaszTörlés