2013. augusztus 30., péntek

25.rész

Szeptember 29(szombat)

 ...A hír a következő volt apától: Feleségül veszi Adrit(barátnője) mert, gyereket vár...(mármint Adri vár gyereket, mert ezt úgy irtam le, mintha apa várna gyereket)O.o
Mind hárman ledöbbentünk a hír hallatán. Én nem szólaltam meg, vagy negyed óráig, Flóra volt az aki legelőször tudott reagálni, de csak ennyit kérdezett: "Kis tesónk lesz?!" Ricsi meg még most, pár óra elteltével se tud mit mondani erre a hírre. Tudtuk, hogy eléggé komoly közöttük a helyzet, de nem gondoltuk, hogy ennyire... De ez van. Végül is örülök egy kicsit, bár hatalmas csapás volt, ez így telefonba...
-Ömm Ricsivel mi van? -jött be anya a szobámba
-Hát ugye mint mondtuk, hogy apa feleségül veszi Adrit, aki gyereket vár, és erre a hírre Ricsi lefagyott.-mondtam, miközben mentünk át Ricsihez
-Minden oké?-kérdeztem
-Yep- bólintott
-Mi?-nézett rám anya
-Azt mondta, hogy igen-fordítottam le azt a szót, hogy "Yep".
-Ha minden oké, akkor miért nem ülsz fel végre, úgy más fél óra elteltével, és szólalsz meg végre.-mondta Flóra, aki eddig ott állt az ajtóban
-Na? Mi lesz?-néztem a bátyámra
-Anya, csörög a telód.-mondta Flóra
Ezzel anya ott is hagyta Ricsit a szobájában...velünk :)
-Na jól van, így nem megyünk semmire-közöltem, majd felálltam, és átmentem a fürdőbe, egy kis hideg vízért :DD Mikor vissza értem, már Flóra nem volt ott. Csak Ricsi, de ő még mindig csak ült a babzsák foteljében, ugyanúgy.
-Na most majd felébredsz.-mondtam, majd ráöntöttem a jéghideg vizet
-A jó édes anyádat*************************(irtó hosszú, választékos káromkodás):D-állt fel végre a babzsák foteljéből
-Igen lehet, hogy rohadt hideg volt, de felkeltél-mondtam vihogva
-Na ja-röhögött
-Hány óra?-néztem körbe a szobában
-Passz-kapcsolta be a laptopját, és feltette a fejhallgatóját. Vissza tért... vagy is nem, mert általában maxra veszi a zenét. Mindegy. Csengettek. Rohantam le, és észre vettem, hogy amikor anya meghallotta, hogy valaki rohan le a lépcsőn, bement a dolgozóba. Gondolom azért, hogy ne halljuk mit beszél, vagy mert azt hitte egy idegen valaki rohangál a házban, de ennek úgy kb 5% esélye van, tehát inkább az első. Fura, majd kiderítjük Flórával, mert persze elmondom neki:DD
-Szia, hát te?-lepőttem meg, mikor megláttam Davet az ajtóban
-Hát úgy volt, hogy megyünk a Deákra-mondta mosolyogva
-Óóó basszus, totál kiment a fejemből, hétre kell menni-jutott eszembe
-Igen, és most lesz háromnegyed hét, úgy hogy siess-mondta mosolyogva
-Oké, amúgy nem jössz be?-kérdeztem
-De bemennék, ha arrébb állnál-mosolyodott el
-Ja gyere-röhögtem el magam
Gyorsan felszaladtunk a szobámba, és rögtön a gardróbhoz léptem.
-Milyen volt mikor haza értél?-kérdezte Dave, miközben leült a laptopom elé
-Húú majd elmondom ha megyünk, neked?-kérdeztem, közben pedig egy BAD feliratú, és egy LOve feliratú póló között vacilláltam,  végül a BAD feliratú pólót választottam.
-Hánytam, nem emlékeztem semmire, Márk kiröhögött, amiért ennyire elnyom a pia, amúyg még most sem rémlik szinte semmi-röhögött, és én s felnevettem
-Hát ja én se emlékszek semmire
-Lili rád írt-mondta
-Olvasd fel
-Biztos?-nézett rám összehúzott szemöldökkel
-Persze-néztem rá
-"Szia, jöttök? Mi Bennel kicsit késve megyünk, olyan negyed fel, ha máshol lesztek, írjatok. Amúgy mennyien leszünk? Puszii♥", mit irjak?-mondta
-Jó, írok majd. Tényleg mennyien leszünk? -vettem fel a pólót
-Ömm...hát Én,te,Ben,Lili...-nézett rám-Igazad van ez így jobb-mondta elégedetten(csak egy póló volt rajtam, meg bugyi):))
-Haha, na mennyien leszünk?-öltöztem tovább
-Ben,én,Lili,te,Dan,Áron,Krisz,Zalán,Marci,Kitti,Tináék lehet, bár őket senki nem hívta...-számolgatott-10-en leszünk
-Tináékkal, vagy nélkülük?-kérdeztem
-Nélkülük leszünk 10-en-mondta Dave
-Jó, elkészültem-jöttem ki a gardróbomból :
 
-Jó-biccentett Dave, majd lecsukta a laptopom
-Tökéletes-súgta, majd hosszasan megcsókolt
Leszaladtunk a lépcsőt, én egy gyors "Sziasztok, holnap jövök" köszönéssel, kimentem Davevel.
-Bogi hova mentek?-kérdezte Ricsi, akivel kint álltak a haverjai (vagy nyolcan)
-Szasztok-intett úgy mindenki
-Sziasztok, mi a Deákra megyünk, de te nem, ugye?-néztem Ricsire, akinek füstölt a feje, ergó
cigiztek
- Nem, mi a Millenárisra, ott találkozunk Domiékkal-mondta
-Jó, na sziasztok-köszöntünk
-Akkor elmeséled, hogy mi volt miután haza értél?-nézett rám Dave
-Ja igen, tehát apa hívott, hogy valamit mondania kell. Erre bejelenti, hogy elveszi Adrit, aki gyereket vár, már három hónapja(nem is látszik még szinte semmi a hasán), és ezt így telefonba. Ez után legalább, negyed óráig nem bírtam megszólalni, Flóra volt az első aki reagált, de csak ennyit kérdezett: "Kis tesónk lesz?!", Ricsi másfél óra elteltével, se tudott mit mondani, csak ült a szobájában, aztán én leöntöttem jéghideg vízzel, és felébredt. -közöltem
-Leöntötted?-röhögött Dave
-Ja-vihogtam
-Amúgy, ugye az én szüleim is elváltak, és mint mondtam múltkor van egy húgom, Csenge, és egy  öcsém, Levi, és nekünk is rohadt nehéz volt ez megszokni Márkkal, de megszoktuk. Ez van, el kell fogadni.-mondta mosolyogva
Igen mondta már, hogy van két féltestvére, akik az apukájával, és Eszterrel (az apukája élettársa) élnek, Dunaharasztiban. Végül is neki rosszabb a helyzet, mert ő még nem is látja, csak 3 hetente az apukáját, mondjuk mi se többször, mert a harmadik kerületben, (Békásmegyerben) laknak. De mi még is többször látjuk. Negyed hétre ott is voltunk a Deákon, ahol már a többiek rég ott voltak, kivéve Bent, meg Lilit.
-Eltévedtetek? -mondta, köszönés képpen Dan, mikor meglátott minket
-Szerinted, ezek velünk fognak lenni?-nézett rám Dave felvont szemöldök kell , arra utalva, hogy Danék mellett volt vagy 6 lány, meg pár fiú is.
-Passz-vontam meg a vállam
-Neked is szia-mondtam mosolyogva, mikor oda értünk hozzájuk
-Amúgy Lili, meg Ben?-kérdezte Zalán
-Majd jönnek-mondtam, miközben átöleltem Kittit, és közben hallottam, h gy "az a fiú aki most jött, de rohadt helyes" :DD No comment.
-Kértek valamit inni, enni?-nézett körbe Dave
5 cola, 10 monster, 3 fanta, 2 sprite. Ezzel indultak el a fiúk (Dave, Áron, Dan, Krisz) Zalán, és Marci a telefonjukat bújták, mint mindig.
-Hé cica, mizu?-szólitott meg egy srác, egy kisebb bandából
-Mi van??-nézek rá, Kitti pedig oda állt mellém
-Nem akarsz feljönni velünk?-jött közelebb a srác
-Nem kösz-mondtam felvont szemöldök kell.
-És te?-kérdezte Kittitől
-Nem-közölte 
-Nem érde...-kezdte
-Bogi, Kitti mi kell; cola, vagy monster?-szólt Dave, mi meg gyorsan oda húztunk hozzájuk
-Mi az?-kérdezte Dave nyugodt hangon
-Mi az??-kérdezte idegesebb hangon, mikor nem szóltam semmit, meg oda néztem ahol a banda még mindig ott állt, és ezt mondták :"Ó pedig olyan jó csajok voltak"
-Semmit, csak megszólított minket-mondtam
-Biztos? -kérdezte össze húzott szemmel Dave
-Biztos, meg fel hívtak hozzájuk, de ez mellékes-legyintettem
-Jó, azt túl élik-mondta, majd magához húzott, és megcsókolt
L
Láttam a lányokon, hogy ledöbbentek. Ez van.
-Na sziasztooook!-ugrott ránk Ben. Szó szerint.
-Ezt most muszáj volt?-nézett rá Dave
-Igen muszáj, hogy érezzétek, hogy itt vagyok-mondta, majd felröhögtünk
-Éreztük, haver hidd el -röhögött Dave
-Hinnye te csapodár! A jövőben nem ártana ezen akut zendülő egzaltált direktíván kicsit reforszírozni, s akkor talán kevésbé lesz a hitu efféle pókhendi, ugyanis meglehetősen anakronisztikus ezen deliíriumos hetyke datálás-mondta Dan, nem kell mondani, dőltünk a röhögéstől
-Hogy mi van???-néztem rá vihogva
-Szerintem ő se tudja-röhögött Ben
-Meg ez hogy jön ide?-kérdezte Krisz mosolyogva
-Igazából, megtanultam, és valamikor el kellett mondanom, csak úgy. -mondta röhögve Dan
Ennyire még sose volt jó velük lenni. Nagyon jól éreztük magunkat, egészen éjfélig, amikor a kazincy utcában randalíroztunk (a szomszéd nyanya elmondása szerint, igazából kib*szott hangosan röhögtünk, beszélgettünk, kiabáltunk:D) és kihívták ránk a rendőröket. Komolyan. Tehát voltunk 10-en (a többiek elmentek, úgy hogy csak az osztály maradt) és 10 gyerek 7 fele futott. A király utca felől mentünk be, és a kazincy utca vége felé voltunk, mikor meghallottuk a rendőr autó vinnyogását. Nem gondoltuk, hogy tényleg kihívja ránk, először még nem is izéltünk, mert hát ugye Budapest nagy város, mindig, minden percben megy a tűzoltó, mentő, vagy ez esetben a rendőr. Csak mikor közelebb hallottuk, aztán még közelebb, nagyon beszartunk:D Én és Dave, az egyik ház mögé mentünk, Lili és Ben bebújtak egy nagyobb bokorba, Kitti meg Dan, pedig le feküdtek a földre, szintén egy nagyobb bokor mögé. Krisz be ment a dobó utcába, Áron pedig ment utána, de a másik oldalon. Zalán felmászott egy nagyobb fára, Marci meg, mint mi Davevel, egy ház mögé bújt. Hallottunk, hogy megjön a rendőr, és beszél az idős nénikével. Azt mondta a rendőr, hogy itt lesznek a környéken, és hogy ha megint hall minket, akkor riassza őket, és jönnek amilyen gyorsan csak tudnak. Már indultak vissza a kocsihoz, (mi Davevel úgy álltunk, hogy pont ki láttunk a ház mögül) mikor annál a fánál, ahol Zalán fent volt, egy reccsenés.
--Basszus, most végünk-- gondoltam magamban
De nem mégsem, mentek tovább. Szerintem nem arra gondoltak, hogy egy hülye gyerek, aki a barátaival kiabált az utcán, és rendőröket hallott, épp ezért felmászott egy fára. Áá nem hiszem, ennyire nem hülye senki. Kivéve persze a mi osztályunk, meg Ricsi. Utána olyan gyorsan húztuk onnan el a csíkot, vissza a II. ker.-be. Nagyon jól éreztem magamat. Mikor haza értem, se Flóra, se Ricsi nem volt otthon még. (én olyan 3 fele értem haza, még a II. ker.-ben, bandáztunk egy kicsit.):D
Viszont anya otthon volt. De nem egyedül. Én általában nagyon halkan megyek be az ajtón, ergo nem lehet hallani ha megjövök. Mint ahogy ma se. Mikor beléptem az előszobába teljes sötétség fogadott. Semmit nem láttam, a villanyt meg nem szeretem, (nem tudom miért, de utálom. Csak ha nagyon muszáj. A szobámban szinte sosincs felkapcsolva a villany.) ezért nem kapcsoltam semmit fel. Már indulok fel a lépcsőn, mikor nyílik az ajtó. Megjött Flóra.
-Szia-mondta
-Kuss már-mondtam suttogva.
-Mi az?-kérdezte halkan
-A nappaliból hallottam valamit-mondtam, majd közelebb mentem a nappali ajtóhoz
Negyed órája nem hallottunk mást, csak anya hangját, meg néhány "hmm" szót, vagy olyasmit. de aztán, egy férfi hang közölte, hogy mennie kell. Mi Flórával gyorsan felfutottunk halkan a lépcsőn, és leültünk a lépcső fordulóban, ahol nem lehet látni minket, de mi lelátunk, pont az előszobára. Még beszélgettek, majd a pasas fogta magát, és lesmárolta anyát, anya meg viszonozta. Hát nem kell mondanom tátva maradt a szám. De Flórának is. Erre nem tudtunk mit mondani. Felrohantunk Flóra szobájába, mert az volt közelebb, és megbeszéltük, hogy holnap kikérdezzük anyát. Utána átmentem a szobámba, és gépeztem. Nem voltam álmos, de az osztályból senki, legalábbis aki ott volt velem a Deákon, mert mindenki vagy 3 monstert simán benyomott. Mindenki fent volt facen, askon, twiteren, skypeon. Azt is tudom, hogy mindenki beszélt mindenkivel. Én elmondtam Lilinek meg Davenek, hogy mi van itthon. Lilinek az apásat is, mert ő még nem tudta. Ránéztem az órámra, fél 5 lesz. Aztán még is úgy véltem, inkább le fekszek, így is lesz vagy 2 mire felkelek. De Ricsi is. Most hallottam, hogy megjöttek. Tipikus. Szombaton nálunk alszanak. De fekszek

Fúúú ez de hosszú rész lett. Köszönöm szépen a rengeteg oldalmegjelenítést. Meg a két díjat. majd kiteszem őket. Köszönöm még az öt feliratkozót. És bocsánat, hogy ilyen későn hozom. Ha tetszett, és remélem tetszett, akkor komizz, és iratkozz fel. Köszönöm. 2 komi után jön a kövi. ;D ♥.♥

7 megjegyzés:

  1. Szia, nagyon jó lett. Boginak úgy tűnik kis tesója lesz egy új anya és a talán egy új apa is. Hát, nem tudom, hogy ezt hogyan fogja fel, tragédiaként, vagy örömként, de remélem, hogy jól ki fog jönni Adrival :D Folytasd gyorsan! :D
    Puszi Niki :)

    VálaszTörlés
  2. köszönöm szépen, holnap lehet hozom a kövit!

    VálaszTörlés
  3. A jövőben nem ártana ezen akut zendülő egzaltált direktíván kicsit reforszírozni, s akkor talán kevésbé lesz a hitu efféle pókhendi, ugyanis meglehetősen anakronisztikus ezen deliíriumos hetyke datálás
    MI??? XD :''''D
    Imádom ahogy írsz, nagyon tetszik a blog.Sokat-sokat-sokat! *-*

    VálaszTörlés
  4. csak keresgéltem, és találtam, gondoltam Dannak pont illik. XD nem tudom mikor jön a kövi, holnap próbálom kirakni:))Xoxo♥

    VálaszTörlés
  5. Nagyon szeretem a blogod, nagyon jól írsz!!!!!! Minél hamarabb hozd a kövit!!!! Várom!! xoxo Diaa :*

    VálaszTörlés
  6. Jól írsz csak eléggé hasonlít az szjgre és a hűvösvölgyi sulira ott is ugyan ez volt.... De amúgy tetszik

    VálaszTörlés